Mesetár

A mesék csodákat rejtenek. Éljétek át együtt gyermekeitekkel az ingyenes mesetár varázslatos történeteit!
Facebook oldalamon még több mesét, verset és mondókát érhettek el tőlem.

Facebook oldalam: Uray Franciska - Mesék a Tündérlakból

Névtelen terv (6)

Tavaszi mesék

Tavaszi ébredés

Névtelen terv (4)

Kikelettel jő a tavasz,
Bár a táj még kicsit havas.
A hóvirág ezt szereti,
Hótakaró szárát fedi.

Mackóbrummogás hallatszik,
Barlangjából előmászik.
Friss harmattal megmosakszik,
Lágy szellőben szárítkozik.

Fák serege rügybe borul,
Tölgyfa ágán cinke dalol.
Fagyos télre itt a vigasz,
Megjött a várva várt tavasz!

Nyári mesék

Az erdei szörny

Névtelen terv (3)

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy királyság. Ennek az uradalomnak megannyi sűrű erdeje volt, éppen ezért az Ezeregy Rengeteg királyságának hívták. Egy napon a palotában nagy volt a sírás-rívás, kesergés-óbégatás. Vadászok és halászok hosszú sorokban járultak a király elé.
– Felséges királyom! Mióta kitört a vihar, nem merek elmenni az erdőbe vadászni, mert rettegek a vihar szörnyétől – panaszolta egy félelemtől reszkető vadász.
– Én sem! – kiabált közbe egy másik. – Félek, hogy felfal, ha bemerészkedek az erdőbe.
– Ó, Királyom, segíts rajtunk! – rogyott térdre kétségbeesetten egy halász, aki mindig az erdei Nagy Kerek-tóból fogta a halakat.
– Biztos, hogy a vihar csalta elő a szörnyet, azóta halljuk a dühös ordításokat.
Edvárd, ki jóságos és bátor király hírében állt, nem tétlenkedhetett tovább. A népe félt és kezdett éhezni. Tíz napja már, hogy elkezdődött ez az égzengés, s azóta rettegett a népe ettől az ismeretlen rémtől. Még türelmesen meghallgatta az embereket, akik hasonló dolgokról számoltak be, majd felkelt trónjából és egyenesen a fegyverszobába ment, ahol magára öltötte páncélját, oldalára akasztotta kardját és elindult felkutatni a rettegett fenevadat.
Dörgött az ég, szakadt az eső, s a rémísztő hangok egyre csak erősödtek. Azonban a király vakmerőn haladt egyre beljebb a sűrű rengetegbe. Mikor az erdei tóhoz ért, egyszeriben felharsant a szörny. Egyenesen a tó mellett lévő barlang gyomrából hallatszott. Kivonta éles kardját és bemerészkedett a sötétségbe. Ahogy egyre beljebb haladt, fényt vett észre. Követte, és mikor elérte a fény forrását, alig akart hinni a szemének. Szentjánosbogarak fényénél didergett egy kiskacsa. Abban a pillanatban a szárnyas jószág akkorát tüsszentett, hogy még a sziklák is beleremegtek. A barlang annyira felerősítette a tüsszögést és köhögést, hogy a lakók morgásnak és üvöltésnek hallották. Edvárd király odament a meghűlt kiskacsához.
– Gyere, te szegény pára! Ebben a hideg, nedves időben biztos megfáztál, majd mi gondodat viseljük míg meggyógyulsz – hóna alá vette és hazavitte a palotába.
Ott ágyba dugták, ápolták és meleg teával itatták. Mire meggyógyult a szörnynek hitt kiskacsa, a vihar is elállt. Visszavitték az erdei tóhoz, ahol élt, s boldogan csobbant a vízbe. Az emberek jót mulattak a történteken. Talán egy kicsit még el is szégyellték magukat, hogy egy beteg kiskacsától rettegtek ennyire.
Szerencséjükre Edvárd király vakmerőségének köszönhetően fény derült a rejtélyes szörny kilétére, és Ezeregy Rengeteg királyságában újra béke honolt.

Őszi mesék

Az unatkozó mókus

Névtelen terv (1)

Réges-régen, mikor még ember nem járta az erdőket, élt egy mókus, akit Makkocskának hívtak. Eleven volt és kalandvágyó, de egy őszi napon lepottyant az egyik magas fáról, és eltörte a lábát. Szegény nagyon maga alatt volt, mert ágyban kellett maradnia három egész hétig. Ő, aki minden nap fákon ugrándozott, és élvezte a természet adta játszóteret, most csak szomorúan kukucskált ki az odúból.
Az anyukája próbálta őt szórakoztatni. Mesélt neki az erdei manókról és az ősz tündéreiről, akik varázsporral hintik be a fákat, hogy lehullhassanak a leveleik, de Makkocskát nem derítették jó kedvre a mesék. Mikor már az asztalához le tudott ülni, elővette a színes ceruzáit, és bár sohasem szeretett rajzolni, unalmában mégis nekiállt. Rajzolt egy hatalmas tölgyfát, ami a kedvence volt, majd a leveleit pirosra, sárgára, barnára és narancssárgára festette a megszokott zöld helyett. Tudniillik, ezekben az időkben még nem voltak színesek a fák levelei ősszel. Makkocskának annyira megtetszett a festménye, hogy minden ismert fát és bokrot lerajzolt, majd színpompás lombkoronát színezett nekik.
Olyan jól elfoglalta magát a rajzolással, hogy csak úgy repült az idő. Három hosszú hét után Bagoly Berta, a doktornéni levette Makkocska lábáról a gipszet. A kis mókus boldogan próbálgatta szobájában az ugrálást, majd habozás nélkül kiszökkent az odúból és útnak indult. Azonban magával vitte színes ceruzáit is, mert volt egy ötlete. Úgy gondolta, hogy ne csak a lapokon legyen színes a természet, ezért fáról fára ugrált, és még a legapróbb lehullott levelet is kifestette.
A környék többi mókusa csodálva nézte a színpompás leveleket, és ők is ceruzát ragadtak. Mire megérkeztek az ősz tündérei, az erdő összes fája gyönyörűen pompázott új, őszi ruhájában. A tündéreknek nagyon tetszett a mókusok munkája, ezért felkérték őket, hogy ezentúl minden ősszel színezzék ki a fák és bokrok leveleit, mielőtt ők megérkeznének. A mókusok örömest vállalták a feladatot, ráadásul hírül vitték a Föld összes mókusának, hogy ők az ősz hírnökei, és fontos munkát kell elvégezniük. Attól a naptól kezdve a mókuskák minden szeptemberben elindulnak, és őszi színekbe öltöztetik a természetet.

Téli mesék

Cincó karácsonyi csodája

Névtelen terv

Ezerfenyves erdejében nagy pelyhekben hullott a hó karácsony reggelén. Az erdő állatai jókedvűen mókáztak a friss, ropogós hóban. Egy kis fehér bundás nyuszi, Virgonc, a fenyők között sietősen ugrált Ágacskához, az őzgidához. Mikor megérkezett, alaposan lerázta magáról a vastag hótakarót, ami útközben telepedett rá.

– Brrr, de hideg lett mára! – újságolta Ágacskának vacogva, miközben a meleg kályha mellett melengette átfagyott tappancsait.

–Bizony, ám legalább fehér karácsonyunk van – válaszolt mosolyogva barátjának, és egy csésze forró teát nyújtott át neki.

Hamarosan újabb vendég toppant be dideregve az őzike házába. Begyusz, a legpufibb vörösbegy, akit Ezerfenyves valaha is látott. Miután kedvesen köszöntötte barátait, egy kis piros zsákot huppantott a konyhaasztalra és így szólt:

– No, barátocskáim, ideje karácsonyozni!

– Ajándékozásra fel! – rikkantotta Virgonc, majd két díszesen csomagolt dobozt tett a karácsonyfa alá.

– Énekeljünk el egy dalt! – javasolta Ágacska, miközben ő is a fa alá helyezte az ajándékokat. – Begyusz, válassz idén te!

A kismadár örömest választott dalt. Miután elénekelték a Kis karácsony, nagy karácsonyt, átadták egymásnak a meglepetéseiket. Virgonc Begyusznak egy meleg pulóvert kötött, Ágacskának pedig egy csíkos sálat. Begyusz mindkettejüknek egy magválogatást készített, amiben volt mogyoró, dió, mandula és fenyőmag is. Ágacska, mivel nagyon szeretett miniatűr tárgyakat készíteni, ezért Virgoncnak fabrikált egy kis házikót, ami kiköpött a saját házikója mása volt, Begyusznak pedig egy kis szánt faragott, hisz tudta, mennyire szeret a kismadár a hóban csúszkálni. A kis társaság nagyon örült az ajándékoknak. Csillogó szemmel csodálták az új kincseiket. A nagy ünneplést kopogtatás törte meg. Ágacska ajtót nyitott, és meglepetésére Cincó, a postás egérke állt zokogva az ajtajában.

– Drága Cincó! Gyere gyorsan beljebb, mi baj történt? – hívta be azon nyomban az őz a kisegeret.

– Hüpp, hüpp, hüpp. Oda lett a háza és a szánom. Hüpp, hüpp. Egy nagy hókupac esett rá a fáról és teljesen összetörte. Szerencsére éppen a ház előtt építettem hóembert, így nem esett bajom, de mindenem odalett, most nincs hol laknom – azzal még jobban zokogásban tört ki szegény kis pára.

A három jó barát nagyon megsajnálták Cincót. Régi pajtásuk volt, nem hagyhatták, hogy otthon nélkül maradjon, főleg nem a tél közepén. Összedugták kobakjukat és szinte egyszerre jutott eszükbe a megoldás.

–Ne búsulj, Cincó! Már van is új otthonod! – mondta büszkén Begyusz.

–Ugyan, honnan lenne? A hangyák csak tavasszal tudnák újraépíteni – búsúlt lehajtott fejjel.

– Nem kellenek a hangyák! – állt elé Virgonc, és letette a faházikót a kisegér elé. – Ez pontosan a te méreted és azonnal költözhető. Majd olyan helyre visszük neked, ahol biztos semmi sem pottyanhat rá.

– És ne aggódj, fázni sem fogsz! – folytatta a sort Begyusz. – Ez a pulóver éppen jó rád, most kaptam Virgonctól, de neked most nagyobb szükséged van rá.

– Ez pedig egy télre elegendő magocska – adta át a vörösbegytől kapott elemózsiacsomagot Ágacska.

Cincó egyik ámulatból a másikba esett. Az egyik pillanatban még nincstelen volt, most pedig az erdő legpazarabb házikója áll előtte, teli éléskamrával.

– Hálásan köszönöm, barátaim! – ölelte őket magához a kisegér. – Annyira boldoggá tettetek. Már csak egy szánt kell találnom, hogy ki tudjam szállítani a leveleket ebben a nagy hóban.

– Ó, majd elfelejtettem! – azzal odahúzta szánkóját is Begyusz. – A szán előállt, kedvenc kis postásom.

Virgonc, Begyusz és Ágacska cseppet sem bánták, hogy újdonsült ajándékaiktól ilyen gyorsan meg is váltak, hiszen tudták, hogy a legjobb helyre kerültek. Cincó most már aztán tényleg szóhoz sem jutott. Ez több volt, mint karácsonyi csoda. Ez az igaz barátság varázslata volt.